Back to Top

ISEP ösztöndíj - tanulj félévet külföldön

International Student Exchange Program (ISEP) ösztöndíja

Az International Student Exchange Program (ISEP) meghirdeti a 2019-20-as tanév tavaszi félévére szóló ösztöndíjait. A nyertes pályázók egy szemesztert az ISEP-ben résztvevő észak-, közép- és dél-amerikai, európai, afrikai vagy ázsiai egyetemek egyikén tölthetnek.
A pályázat nyitva áll minden természet-, agrár-, bölcsészet-, zene-, társadalom-, üzleti-, műszaki, valamint - az általános orvos és fogorvos tudományterület kivételével - az egészségtudományi területen tanuló osztatlan, alap- és mesterképzéses diák előtt. Pályázni valamennyi ISEP tagegyetemre lehet, azonban előnyben részesülnek azok a hallgatók, akik olyan helyre pályáznak, ahová más program (pl. Erasmus, DAAD) keretében nem lehet kiutazni.

A pályázó hallgatók a programban résztvevő USA-beli, kanadai, mexikói, dél-amerikai és ázsiai egyetem közül jelölhetnek meg összesen legfeljebb 10-et, ahol tanulmányokat szeretnének folytatni; a nyertes pályázókat ezen egyetemek egyikén fogja elhelyezni az ISEP amerikai irodája.

Az oktatás az adott ország nyelvén folyik, bár angol nyelvű kurzusok néhány egyetemen azon országokban is elérhetőek, ahol a hivatalos nyelv nem angol.

A pályázat feltétele:

•    legalább 2 lezárt félév;
•    megfelelő tanulmányi eredmény (minimum 3.45 vagy jobb);
•    legalább középfokú nyelvtudás az oktatás nyelvéből;
•    hallgatói jogviszony a Debreceni Egyetemen (a megpályázott időszakban aktív hallgatói jogviszony).

A pályázathoz szükséges dokumentumok (elektronikusan kérjük benyújtani!):

  • hallgatói jogviszonyigazolás
  • max. 1 oldalas munkaterv angolul (arról, hogy mely egyetemeken folytatna tanulmányokat, és a külföldi egyetemen végzett tantárgyak hogyan illeszkednek a pályázó képzésébe)
  • ajánlólevél angolul (Amennyiben a pályázót ajánló egyetemi oktató más pályázóknak is ajánlást adott, úgy az oktatónak rangsorolnia kell az általa ajánlott hallgatókat. Kérjük, erre hívják fel az oktató figyelmét.)
  • nyelvtudás igazolása a megpályázott ország(ok) nyelvéből (legalább középfokú, C típusú nyelvvizsgabizonyítvány vagy emelt szintű érettségi). 
  • az utolsó két lezárt félév indexmásolata.

Az ISEP keretében kiutazó diákok a fogadóintézménytől hallgatói státuszt, tandíjmentességet, szállást és étkezést (vagy azt fedező ösztöndíjat) kapnak. A kiutazó hallgatót a következő költségek terhelik:

  • egyszeri application fee: 100 USD, melyet sikeres pályázat esetén 2019. szeptember 15-ig kell befizetni 
  • egyszeri „placement fee”: 325 USD, melyet akkor kell befizetni, mikor az ISEP amerikai irodája elhelyezi a pályázót egy fogadóintézményben (kb. október vége)
  • az ISEP által előírt teljeskörű egészségügyi biztosítás: havi 86 USD
  • vízum (amennyiben a célországban szükséges), az USA-be ezen kívül SEVIS-díj
  • TOEFL nyelvvizsga: 220 USD (abban az esetben, ha a fogadó egyetem kéri), illetve ha a fogadóintézmény másfajta nyelvvizsgát ír elő, annak költsége
  • útiköltség.

Kérjük a pályázókat, első lépésként tanulmányozzák a programban résztvevő egyetemeket, és az ott oktatott képzéseket (a munkatervben pedig írják le, hová szeretnének pályázni):

https://www.isepstudyabroad.org/member-universities/ (kék négyzet jelöli azon egyetemeket, ahová jelentkezni lehet)

Lásd még: https://search.isepstudyabroad.org/FindAProgram/Map

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. júl. 15., 12:00 óra (dél)

Határidőn túl beérkezett pályázatokkal érdemben nem tudunk foglalkozni.

Kérjük, hogy a pályázati dokumentumokat eletronikusan szíveskedjen elküldeni az internationaloffice@admin.unideb.hu címre, doc vagy pdf formátumban. A fájlok elnevezései tartalmazzák a pályázó nevét és a dokumentum típiusát (pl. Minta_Janos_oneletrajz).

Szeretnénk felhívni a pályázók figyelmét, hogy a nyertes pályázatokról a végső döntést a fogadóegyetem hozza meg, valamint a DE illetékes kar dékánjának hozzájárulása is szükséges (ezt nem a pályázónak kell beszereznie).

Web: www.isepstudyabroad.org

 

 

 

Esemény dátuma: 
2020/01/06