Back to Top

Csaba - 2013/2014, Heraklion, GR

Kiutazó: 
Csaba
Tanév: 
2013/2014
Hely: 
Technological Educational Istitute of Crete Heraklion , CR
Greece
Program: 
LLP/ERASMUS

 

"A görög mentalitás leginkább két szóval jellemezhető: "siga, siga", ami azt jelenti, hogy lassan, nyugodtan, ráérünk arra még. Teljesen másképp értékelik a dolgokat, mint mi magyarok, nincs akkora kapkodás, napközben tele vannak a kávézók, bárok, ahol a görög emberek mindig szakítanak egy kis időt társalgásra."

A nyolcadik szemeszterben mentem ki tanulni Krétára az Erasmus program keretein belül. Kréta „fővárosában”, Heraklionban töltöttem a tavaszi félévet a Technological Educational Istitute of Crete nevű intézményben.

Érkezés után érdemes egyből az Inernational Relations Office (IRO) -ba látogatni és bejelentkezni. Onan tovább fognak küldeni az érintett tanszék vezetőjéhez, aki elmondja, milyen lehetőségeid vannak, milyen tantárgyakat lehet felvenni. (Kiutazás előtt érdemes egyeztetni az itthoni tanárokkal, hogy elfogadják a kint felvett tárgyakat az itthoniak helyett. Ahhoz, hogy elfogadják a tárgyat itthon is, a tematikának 75%-ban meg kell felelnie a Magyarországon tanultéval.)

Az iskolának van egy hatalmas sportcsarnoka, ahol minden nap lehet kosárlabdázni, röplabdázni és ping-pongozni. A sportcsarnok mellett található az edzőterem, ahova érdemes benézni, mert nagyon jól felszerelt. Ahhoz, hogy itt sportolhassunk, sportorvosi igazolás kell, aki mindent ellenőriz, hogy egészségesek vagyunk-e.

Mivel Kréta nagyon gyönyörű hely, ezért hétvégenként általában 2-3 napos utazásokat szerveztünk a többi diákkal és meglátogattuk a látványos helyeket. Érdemes ellátogatni Balos-ra, Elafonisi-re, Matalára és a mellette lévő Red beach-re, ahol gyönyörű strandok találhatók. Nagyon szép tengerparti városok is vannak, mint például Agios Nikolaos. Ha hajós túrát tervezünk, mindenképp érdemes ellátogatni Santorinire, amely egy sziget, tipikus görög jellegű várossal és egy aktív vulkánnal. Heraklion közelében található Knossos, a világ legrégebbi városa. Érdemes megtekinteni, már csak azért is, mert hozzátartozik a History of Crete nevű tárgyhoz.

A görög mentalitás leginkább két szóval jellemezhető: "siga, siga", ami azt jelenti, hogy lassan, nyugodtan, ráérünk arra még. Teljesen másképp értékelik a dolgokat, mint mi magyarok, nincs akkora kapkodás, napközben tele vannak a kávézók, bárok, ahol a görög emberek mindig szakítanak egy kis időt társalgásra.

Szerintem nagyon megéri külföldre menni Erasmus ösztöndíjjal, egyrészt fejlesztheted a nyelvtudásodat, másrészt rengeteg tapasztalattal, élménnyel lehetsz gazdagabb. Megismerheted a görög kultúrát, szokásokat, és persze a különböző országokból jött emberek kultúráját is, új kapcsolatokra, barátságokra tehetsz szert.