Back to Top

Hazaérkezés után

Letölthető anyagok:

Kreditátviteli kisokos hallgatóknak (pdf)

Háttérinformáció a kreditelismertetésről kari bontásban (pdf)

Formanyomtatványok, űrlapok (pdf)

Kihez forduljak, ha kérdésem van? (excel)

 

Kreditelismertetés

A kreditelismerési folyamat a nemzeti felsőoktatási törvényben szabályozott módon és az Erasmus program alapvető célkitűzésével, a fogadóintézményekben szerzett kreditek teljes mértékű elismerésével összhangban működik intézményünkben.

2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról

A kreditátvitelről a hatályos jogszabály a következőképpen rendelkezik:
49. § (5) Egy adott ismeretanyag elsajátításáért egy alkalommal adható kredit. A kreditelismerés - tantárgy (modul) előírt kimeneti követelményei alapján - kizárólag a kredit megállapításának alapjául szolgáló tudás összevetésével történik. El kell ismerni a kreditet, ha az összevetett tudás legalább hetvenöt százalékban megegyezik. A tudás összevetését a felsőoktatási intézmény e célra létrehozott bizottsága (a továbbiakban: kreditátviteli bizottság) végzi.
108. § 24. kredit: a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely a tantárgy, illetve a tantervi egység vonatkozásában kifejezi azt a becsült időt, amely meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges; egy kredit átlagosan harminc tanulmányi munkaórát jelent, a kredit értéke - feltéve, hogy a hallgató teljesítményét elfogadták - nem függ attól, hogy a hallgató a tudására milyen értékelést kapott.

87/2015. (IV. 9.) Kormányrendelet – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

54. § (7) Nem kell teljesíteni a tantervben előírt követelményeket, ha a hallgató azokat korábban már elsajátította és azt hitelt érdemlő módon igazolja. Az Nftv. 49. § (5) bekezdése alapján képzésben szerzett krediteket - ha annak előfeltétele fennáll - bármelyik felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján el kell ismerni, függetlenül attól, hogy a hallgató melyik felsőoktatási intézményben, milyen képzési szinten folytatott tanulmányok során szerezte azt. Az elismerés - tantárgyi program alapján - kizárólag a kredit megállapításának alapjául szolgáló kompetenciák [ismeretek, alkalmazási (rész)készségek és további (rész)kompetenciák, így különösen attitűdök, nézetek, önállóság és felelősségvállalás] összevetésével történik.

(8) Az Nftv. 49. § (5) bekezdése alapján elismert tanulmányi teljesítmény kreditértéke megegyezik annak a tantervi követelménynek a kreditértékével, amelyet teljesítettnek minősítenek, a megszerzett érdemjegy azonban a tantárgy elismerésekor nem módosítható.

55. § (2) A kreditrendszerű képzésben - a felsőoktatási intézmény szabályzatában - szabályozni kell
..
3. a tantárgyelismerés szabályait,

57. § (2) Ha a hallgató teljesítményét elfogadták, a kredit értéke nem függ attól, hogy a hallgató a tudására milyen értékelést kapott.

(5) A kreditrendszerű képzés keretében a hallgató részképzése során a felsőoktatási intézmény részéről tett előzetes nyilatkozat a hallgatói teljesítmény elismeréséről utólagosan nem vonható vissza. Az előzetes nyilatkozathoz szükséges a kreditátviteli bizottság döntése.

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban szereplő, a kreditelismerési folyamatot érintő fogalmak

ECTS (European Credit Transfer System): Európai kreditátviteli rendszer, mely megkönnyíti az ECTS alapelveit vállaló intézmények hallgatói számára az európai felsőoktatási intézmények közötti nagyobb hallgatói mozgásszabadságot.

Az ECTS grade: A megszerzett érdemjegy konvertálását jelenti az alábbiak szerint:

Magyar érdemjegy

ECTS grade

5A
4B
3C
2D
1F

Háromfokozatú osztályozásnál előbb magyar érdemjegyre kell konvertálni a fokozatot.
Kiválóan megfelelt: 5, megfelelt: 3, nem felelt meg: 1. Az átszámítási módszer fordítottan is használandó, amikor az ECTS grade konvertálása történik érdemjeggyé.

Az egyéni hallgatói tanulmányi munkaidő: A hallgatói tanulmányi munka azon része munkaórákban kifejezve, amit a hallgató átlagosan a tanórán (kontaktórán) kívül önállóan végez a tananyag elsajátítása és a követelmények teljesítése érdekében (beleértve a vizsgaidőszakban a tanulásra fordított időt).

Az egyéni tanrend: Az intézményi tanulmányi és vizsgaszabályzat, valamint a tantervi előírások lehetőséget adnak a hallgatónak arra, hogy minden tanulmányi időszakra a szabályzatokban és tantervekben meghatározott feltételek mellett egyénileg válasszon a felajánlott tanulmányi kötelezettségek közül.

A hallgatói tanulmányi munkaidő: Az átlagos tehetségű, az átlagos felkészültségű, az átlagosan elvárható teljesítménnyel tanuló hallgató számára a tanulmányi munka sikeres elvégzéséhez (átlagos körülmények között) szükséges idő munkaórákban kifejezve, vagyis a tanóra (kontaktóra) és az egyéni hallgatói tanulmányi munkaóra együtt.

A kredit: A tanulmányi kötelezettségek teljesítésére irányuló hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, az összes hallgatói tanulmányi munkaidővel arányos relatív mérőszám, nemzetközi konvenciónak megfelelően 1 kredithez 30 munkaórát rendelve.

A kreditgyűjtés (kreditakkumuláció): A kreditek gyűjtése a tanulmányok végzése során, minden egyes tanulmányi időszakban megszerzett kreditek hozzáadódnak a korábban megszerzett kreditekhez mindaddig, amíg a hallgató az összes, az oklevél megszerzéséhez (a kötelezően elsajátítandó ismeretanyaghoz rendelt krediteket is magában foglaló) előírt számú kreditet el nem éri.

A kreditallokáció: A tantervben a tantárgyak és a kreditek egymáshoz rendelése. A modul:A szak tantervének megfelelő tantervi egység, amely olyan tárgyakat foglal magában, amelyek tematikailag, a szak képzési célját illetően vagy valamilyen specializáció céljából rokon ismereteket, vagy több szak közös ismeretanyagát foglalják össze, a modulok lehetnek egymásra épülők, egymást helyettesítők.

A mintatanterv: A tantervben szereplő tárgyak olyan elosztása félévekre, amelyet átlagos ütemben haladni akaró hallgató úgy követhet, hogy eleget tesz minden tantárgy felvételénél az előtanulmányi követelményeknek, minden félévben 30 (±3) kreditet teljesít, és tanulmányi követelményeit a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő alatt fejezi be.

A tanóra (kontaktóra): A tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez az oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozás.

A tantárgy: A szak tantervi felépítésének szakmai alapegysége, amelyhez felvételi és teljesítési feltételek köthetők.

Hallgatói teendők az Erasmus tanulmányút alatt teljesített tantárgyak kreditelismerési folyamata során

A feltételek teljesüléséről a hallgató köteles gondoskodni:
1. Kiutazás előtt a Learning Agreement for Studies (Tanulmányi Megállapodás) elkészítése
Kiutazása előtt a hallgató az általa kiválasztott tanegységekről Tanulmányi Megállapodást – ún. „Learning Agreement”-et – kell kötnie. A formanyomtatványt az Erasmus döntésről értesítő levél mellékleteként kapja meg. A felvehető tanegységeket a partnerintézmények kiadványaiban, ill. weblapján találhatja meg.

2. A Learning Agreement for Studies (Tanulmányi Megállapodás) tartalmi egyeztetése
A hallgatónak a felvehető tanegységekről egyeztetnie kell a kari/intézeti/tanszéki ERASMUS-koordinátorával illetve a szakfelelőssel is, mivel a külföldön teljesítendő kurzusoknak a hallgató tanrendjébe illeszkedniük kell. A kurzusmegfeleltetésről előzetesen az oktatókkal szóbeli/írásbeli egyeztetéseket érdemes folytatni. Ajánlott a külföldön teljesítendő és a hazai kurzusok előzetes kreditmegfeleltetési dokumentációjának összeállítása.

3. A kreditelfogadás előkészítése
A Tanulmányi Megállapodás (Learning Agreement for Studies) tartalmazza a partneregyetemen végzendő kurzusok és a Debreceni Egyetemen ekvivalensként elfogadásra kerülő kurzusok listáját, és a hozzájuk rendelt kreditértékeket. A felvenni kívánt tanegységekről a szakfelelőssel és kari/tanszéki Erasmus koordinátorral szükséges egyeztetni, akiknek az aláírása szerepel a mobilitási nyomtatványon. „A szakfelelős nyilatkozata Erasmus pályázathoz” című dokumentumon a szakfelelős elismeri, hogy a hallgató a tanulmányi terve alapján készülő tanulmányi szerződés (Learning Agreement for Studies) teljesítése esetén teljes értékű félévet teljesít. A tárgyak elfogadtatásával kapcsolatban a kari Kreditátviteli Bizottsághoz kell fordulni, azonban a szakfelelős, a tanulmányi osztály, a kari/tanszéki Erasmus koordinátor is információval szolgál. A kreditek és tárgyak végleges jóváírása a tárgyak tematikáinak ismeretében a félév végi kreditátviteli folyamat eredménye lesz. A hazai tárgyakat a hallgatónak nem kell felvennie a Neptunban, ezt a kreditátviteli folyamat végén a Tanulmányi osztály teszi meg. A partneregyetemen felvett és teljesített tanegységeit a Debreceni Egyetem elfogadja, azok az itthoni tanulmányaiba beszámítanak. A Debreceni Egyetemen ekivalensként elfogadott kreditek minimum száma félévenként 15, ettől eltérni csak a szakfelelős vagy a Dékáni Hivatal írásbeli indoklásával lehet.

4. A Tanulmányi Megállapodás („Learning Agreement for Studies”) minden fél általi aláírattatása
A Learning Agreement for Studies csak abban az esetben érvényes, ha a küldő egyetem jogosult képviselője, a fogadó egyetem jogosult képviselője, valamint a kiutazó hallgató aláírása is szerepel rajta. A Learning Agreement for Studies-t először a hallgatónak, majd a kari/tanszéki koordinátornak/szakfelelősnek és végül az intézményi-koordinátornak kell aláírnia. Miután a hallgató minden aláírást beszerzett, el kell küldenie a Learning Agreement for Studies-t a partnerintézményhez is aláírásra. Ez meg lehet tenni faxon illetve emailben is. A sorrend betartása kötelező.

5. A kiutazás után visszajelzés Learning Agreement for Studies (Tanulmányi Megállapodás) módosításról
Szükség lehet a Tanulmányi Megállapodásban rögzített kurzusok listájának módosítására a hallgató kérésére. Ennek egyik oka lehet, hogy a hallgató által felvenni kívánt kurzus az adott szemeszterben nem indul, másik ok lehet, hogy a hallgató nem kívánja felvenni az adott tárgyat, mert a kurzus teljesítési feltételei nehezebbnek tűnnek vagy talál egy számára kedvezőbb tárgyat.
A tanulmányi szerződés módosítását, amennyiben a kiutazás után a fogadó intézménybe történő megérkezéskor szükséges, a hallgató érkezését követő három héten belül véglegesíteni kell a Learning Agreement „during the mobility” részén. A tanulmányi szerződés változtatását e-mailben és faxon is el lehet juttatni a küldő intézmény kari Erasmus koordinátorához. A módosításokkal kapcsolatban mindhárom félnek írásban meg kell egyeznie, és a változásokat késedelem nélkül végre kell hajtani.

6. A tanulmányok végén a szükséges igazolások, vizsgabejegyzések, Transcript of Records (Tanulmányi Átirat) megszerzése
A külföldi tanulmányok végeztével a fogadó intézmény a hallgató részére kreditigazolást köteles kiállítani a tanulmányi időszakról, a Tanulmányi Megállapodás szerint elvégzett tanulmányokról és eredményekről. A Tanulmányi Megállapodás „after the mobilty” része a fogadó intézmény képviselője által aláírt dokumentum, amely tartalmazza az elvégzett feladatokat. A Transcript of Records a hallgató által elért tanulmányi eredményeket összegző okmány. Biztosítja a megszerzett minősítések osztályzatok formájába való áttranszformálását. Az ECTS User's guide-ban javasolt A, B, C, D, E és F jelzésű, hatfokozatú rendszer konvertálása a TVSZ értelmező rendelkezéseiben foglaltak szerint a következő:

Magyar érdemjegy

ECTS grade

5A
4B
3C
2D
1F

 

7. A kreditátviteli folyamat elindítása
A külföldi tanulmányok befejeztével hallgatónak ki kell tölteni a Learning Agreement for Studies „after the mobility” részét, amelyet a küldő intézmény részéről a hallgató szakjának szakfelelőse ír alá. A fogadó intézmény kreditigazolásának megérkeztével a hallgató köteles elindítani a kreditátviteli folyamatot, melynek során a külföldön teljesített kurzusok elismerésre és az elért kredit mennyiség jóváírására kerülnek.

8. A kreditátvitel szabályai
A Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata a kreditátvitelről a következőképpen rendelkezik:
A TVSZ 2. § (6) bekezdése szerint „A tanulmányi bizottság kreditátviteli albizottságot köteles létrehozni, amelynek hatáskörébe utalja a kredit egyenértékűség megállapításának jogát.”
A 14. § (2) bekezdése szerint: …„A más intézményben/karon teljesített helyettesítő tantárgy annyi kredittel ismerhető el a hallgató számára, ahány kreditet a szak tantervében a helyettesített tantárgy(ak)hoz rendeltek.”

A 14. § (4) bekezdése szerint „A kar a hallgató más hazai vagy külföldi felsőoktatási intézményben szerzett kreditjeit intézményközi kredit-egyenértékűségi egyezmény, a hallgatóval kötött egyéni tanulmányi megállapodás vagy a beszámítást előíró jogszabály alapján ismeri el. Két ismeretanyagot egyenértékűnek kell tekinteni, ha az ismeretanyagok közötti egyezés legalább 75 %-os. Az ismeretanyag egyezésének mértékét a kar erre a célra létrehozott kreditátviteli albizottsága vizsgálja meg. Ez az egyenértékűség az intézmény számára egy adott intézményen belül és az intézmények között is kreditelismerési kötelezettséggel jár.
A 14. § (10) bekezdése szerint: „A külföldi részképzés az áthallgatás különleges esete. Ennek keretében az egyetem hallgatója – a kar tanulmányi bizottságának engedélye alapján – kétoldalú egyezménynek megfelelően, külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat és ott vizsgát tesz. Az a hallgató vehet részt a külföldi képzésben, aki teljesíti a hallgatói jogviszonyra a 3 §-ban meghatározott feltételeket. A hallgató külföldi részképzésben egyéni tanrend keretében vehet részt. „

(11) A külföldi részképzésen részt vevő hallgató külföldi felsőoktatási intézményben szerzett kreditjeit a (4) bekezdésben meghatározott módon kell elismerni.

A kreditek elismeréséről a kari kreditátviteli bizottság/a szakfelelős dönt. A kreditelismeréshez csatolni kell a külföldön teljesített tárgyak tematikáit. A kreditátvitel feltétele az elismertetni kívánt tantárgy egyenértékűsége azzal a tantárggyal, amelynek elvégzését az adott szak előírja. Két különböző tantárgyat akkor lehet egyenértékűnek tekinteni, ha ismeretanyaguk legalább 75%-ban azonos. Ha az egyenértékűség fennáll, a külföldön teljesített tárgyat a helyettesíteni kívánt tárgy kreditértékével kell beszámítani a hallgató tanulmányaiba. A máshol elvégzett tárgy érdemjegyét át kell vezetni a kiváltott tárgyhoz.
Amennyiben hallgató olyan tárgyakat választott, amelyek 75%-ban megfeleltethetőek a Debreceni Egyetemen meghirdetett tárgyaknak, a kreditelfogadás szinte automatikusan, szimbolikusan történik. Ha azonban a hallgató olyan speciális tárgyat teljesített, amely nem szerepel a kurzuskínálatunkban, akkor ezek a tárgyak szabadon választható tárgyként kerülnek elismerésre. A tantárgyelfogadás elősegítése érdekében a szabadon választható tárgyak terhére pl. „Külföldön teljesített tárgy”-ként (a tárgyelnevezés karonként eltérhet) kerülhet elfogadásra az olyan tárgy, amelynek nincs az intézményünkben ekvivalens megfelelője.
A Kreditátviteli Bizottság határozatának előkészítéséhez feltétlenül szükséges a tanszék/szak valamely, az adott tárgyban kompetens oktatójának előzetes szakvéleménye és a külföldi tárgyleírás (magyar/angol verzió), amellyel igazolható a külföldön teljesített tantárgy tartalma, így az oktató megalapozhatja a szakvéleményt és a bizottság megállapíthatja a kreditelismerést, illetve a kreditértéket.
Amennyiben a külföldön szerzett kreditek miatt kredittúllépés alakul ki, hallgatónak nem áll fenn térítési kötelezettsége a túlteljesített kreditekre vonatkozóan.
Előfordulhat, hogy további értékelési eszközöket is bekérnek a hallgatótól (pl. kitöltött tesztek, esszék, tanári értékelések) vagy a hallgatót szóban meghallgatják az alapos döntés meghozatalához.
A kreditátviteli bizottság döntése ellen jogorvoslati kérelem nyújtható be a Hallgatói Ügyek Jogorvoslati Bizottságához.
Az információkat a kari bizottságokról, a kari kreditelismerési gyakorlat specialistásait a „Kreditátviteli segédlet kiegészítése” című dokumentum összegzi.

9. Egyéni tan- és vizsgarend: A külföldi mobilitási időszak alatt a hallgatót a küldő intézményben nem terheli tanulmányi kötelezettség, de lehetősége van itthon is felvenni és teljesíteni tárgyakat, amennyiben tanulmányi előmeneteléhez ez szükséges.

10. Részleges kreditelismerés: Amennyiben a tárgyfelelős az elért tanulmányi eredmény valamelyik alkotórészét nem találja elegendőnek, vagy kellőképpen alátámasztottnak, úgy a hallgató számára további feladatot/teljesítést írhat elő a kreditelismeréshez.

11. Az elismert tárgy beszámítása a hallgató tanulmányi előmenetelébe és a tanulmányi teljesítményébe: „Az aktuális képzési időszakot megelőzően elért tanulási eredmény alapján elismert tantárgy nem számítható be a hallgató tanulmányi teljesítményébe. Az aktuális képzési időszakban elért tanulási eredmény alapján az elismert tantárgy csak akkor számítható be a hallgató tanulmányi teljesítményébe, ha ezt a szándékot a képzési időszak elején (regisztrációs időszak végét megelőzően) az intézmény és a hallgató előre rögzítette (pl. Erasmus „Learning Agreement”-ben). A tanulmányi teljesítményhez az elért tanulási eredmény hazai rendszerbe konvertált érdemjegyét kell figyelembe venni. Ebben az esetben a hallgató képzési időszaka az elismerést folytató intézményben aktívnak számít, akkor is, ha ebben az intézményben nem vett fel tantárgyakat. (Az Országos Kredittanács (OKT) ajánlása a kreditelismerés folyamatára)